2010. november 20., szombat

Tápszerek káros hatásai

Nem vitát szeretnék ezzel generálni, hanem tájékoztatni...
Egyértelmű, hogy a szoptatás a legeslegjobb a babának, illetve ez a normális, a természetes, de vajon milyen hátrányai vannak a tápszerezésnek?
Miket rejt a szép, tetszetős, több ízben kapható dobozka és mi lehet a jól megírt tápszergyártó cégek reklámjai mögött...?

Régóta köztudott, hogy a szoptatás az öröm forrása, mely különleges kötődést alakít ki az édesanya és kisbabája között. Azonban csak néhány éve kezdjük megérteni, hogy a szoptatás nemcsak a gyermek, hanem édesanyja egészsége szempontjából is rendkívül fontos.

Az emberiség történetében először az 1900-as évek elején fejlesztettek ki olyan, anyatejet helyettesítő táplálékot, mely biztosította a babák életben maradását. A múlt század húszas éveiben elterjedt ezek használata, de csak 1970 körül kezdték vizsgálni a tápszerek rövid és hosszú távú hatásait a gyermekekre és az édesanyákra.

Már legalább egy generáció nőtt fel tápszeren, így megfigyelhető, hogy az allergia, a középfülgyulladások számának jelentős növekedése, a székrekedés és más emésztési problémák, valamint egyéb betegségek nem természetes eredetűek, hanem a tápszeres táplálás mellékhatásaiként jelentkeznek csecsemőkorban, illetve az élet későbbi szakaszaiban.

Ezzel párhuzamosan az édesanyáknál is tapasztalható volt mellékhatás, így például gyakrabban fordul elő csontritkulás, vérszegénység, petefészek-, méh- és emlőrák.

A szoptatás sikerét elősegítheti, ha az édesanya érti a természetes táplálás fontosságát. Ezen túlmenően a megfelelő ismeretekre és a gyakorlati segítségnyújtásra is szükség van.
Egyet leszögeznék:van, amikor a tápszer a megoldás.
DE nem olyan gyakran, mint hinnénk (2 % !!!), s ez csak a 4., vagyis az utolsó a ranglistán.

1.Saját Anya teje
2.Saját Anya lefejt teje pl. cumisüvegből
3.Másik Anya lefejt teje pl. Anyatejgyűjtő állomásról
4.Tápszer

A tápszerezés negatív hatásai kisbabánkra nézve:

A tápszerezett babák IQ-ja alacsonyabb, mert nem jutnak hozzá az anyatejben lévő koleszterinhez és egyéb zsírokhoz, így idegszöveteik lassabban nőnek.

Látásélességük gyengébb.

Gyakrabban lesz fülfertőzéses betegségük.

Arcizmaik szopás hiányában gyengébben fejlődnek, a tápszerek ízei egyhangúak az anyatejhez képest.Az 1 évnél rövidebb ideig szoptatott gyerekeknél gyakoribb a fogszabályozás is.

Gyakrabban kell eltávolítani a mandulájukat.

Gyakoribb közöttük és súlyosabb is a nehézlégzés, a felső légúti fertőzés, a tüdőgyulladás és az influenza.

Magasabb a koleszterinszintjük, szívverésük gyorsabb.

Gyakrabban van hasmenésük, gyomor- és bélrendszeri fertőzésük, ételallergiájuk.

Nagyobb a kockázata a Crohn-betegségnek és a colitis ulcerosa-nak.
Rosszabbul élik át az oltásokat.

Nagyobb az esélyük a gyermekkori rákra.

Több köztük a cukorbeteg.

A tápszer só és fehérje tartalma több mint az anyatejben lévő, így veséjük jobban le van terhelve.

Gyakrabban van vakbélgyulladásuk.

hajlamosabbak a húgyúti fertőzésekre.

Izületi problémáik sűrűbben vannak.

Több köztük az allergiás ekcémás.

Kövérebbek, felfújtabbak és később is hajlamosabbak az elhízásra.

Gyakoribb a székrekedés, a székletük büdösebb.
Egyébként ez az egész jelenség összetett, itt csak felsorolás szintjén mutatom be, hiszen egy teljes életfelfogásról, gyerekneveléshez való hozzáállásról ad tükröt, mivel és hogyan tápláljuk csemeténket.

Szóval a bizonyított hátrányok:

-Egészen másként néz ki egy tápszeres kisbaba, nagyobb, mintha felfújták volna szegénykét és a fejformájuk is más, mivel nem szopnak, a fej izomzatuk , a koponya formájuk nem optimálisan alakul ki
-Lassúbb ütemű szellemi fejlődés
-Alsó légúti hurut
-Bacteraemia
-Bakteriális meningitis
-Botulismus
-Hasmenés
-Húgyúti infectio
-Középfülgyulladás


A lehetséges hátrányok:

-Allergiás kórképek
-Bölcsőhalál
-Colitis ulcerosa
-Chron-betegség
-Inzulin-dependens diabetes mellitus
-Lymphoma

Szoptatás
Tápanyag-összetétel: Élettani
Sterilitás biztosítása: Könnyű
Védő immunfaktorok: IgA, komplement
Fajidegen fehérje: Nincs
Domináns bélflóra:Lactobacillus
Anya-gyermek kapcsolat: Igen közeli
Táplálék íze: Változatos
Költségek: Olcsó
Kivitelezés: Egyszerű

Tápszerrel történő táplálás
Tápanyag-összetétel: Az élettanitól eltérő
Sterilitás biztosítása: Nehéz
Védő immunfaktorok: Hiányoznak
Fajidegen fehérje: Van
Domináns bélflóra: Coliform törzsek
Anya-gyermek kapcsolat: A táplálás személytelenebb
Táplálék íze: Teljesen egyforma
Költségek: Drága
Kivitelezés: Bonyolult


Tápszer pótlásról bővebben itt

1 megjegyzés:

  1. Kedves Ági,

    Nagyon nem értek egyet a fentiekkel és bűntudat keltőnek érzem azokra az édesanyákra nézve akiknek nincs lehetőségük anyatejjel táplálni a gyermeküket.
    Kérdem én mi a jobb ha egy mindenféle kemikáliával vegykezelt ételeket evő kismama anyatejét kapja egy baba vagy ha egy színtiszta vitaminokból és tápanyagokból előállított tápszert, amit idővel ki is lehet egészíteni a megfelelő friss étrenddel természetesen ez az anyatejes táplálásra is igaz csak sokan elfelejtik, hogy nem egészséges a tej...
    A fentiekhez csak annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy én és a testvérem is anyatejesek voltunk még tejtestvérünk is volt mert az édesanyánknak annyi teje volt mint Cleopátránka a fürdőkádban..

    És lám milyen érdekes az alábbi betegségek mind előfordultag igen nagy számú gyakorisággal mindkettőnknél:

    Gyakrabban lesz fülfertőzéses betegségük.
    Gyakrabban kell eltávolítani a mandulájukat.

    Gyakoribb közöttük és súlyosabb is a nehézlégzés, a felső légúti fertőzés, a tüdőgyulladás és az influenza.

    Magasabb a koleszterinszintjük, szívverésük gyorsabb.

    Gyakrabban van hasmenésük, gyomor- és bélrendszeri fertőzésük, ételallergiájuk.

    Nagyobb a kockázata a Crohn-betegségnek és a colitis ulcerosa-nak.
    Rosszabbul élik át az oltásokat.
    Több köztük a cukorbeteg.
    hajlamosabbak a húgyúti fertőzésekre.

    Izületi problémáik sűrűbben vannak.

    Több köztük az allergiás ekcémás.

    Kövérebbek, felfújtabbak és később is hajlamosabbak az elhízásra.

    Gyakoribb a székrekedés.
    Akkor most hol az igazság?
    Sosem lesz már egy egészséges egyensúly az anyatej és tápszer között? Miért kell a kismamáknak bűntudatot érezni és kelteni bennük ha nincs lehetőségük anyatejjel táplálni? Miért bűn a tápszer? Ez nem méreg nem a cián kapszula...

    Szép napot mindenkinek!
    Egy hamarosan édesanya!

    VálaszTörlés